I.
Az Árnyékok és a Tükörkép
· ✦ ·
Ravenhall már messziről úgy festett, mintha valaki elfelejtette volna közölni vele, hogy eltelt nyolcszáz év.
A sziklás magaslat fölé emelkedő fekete tornyok áttörték az alacsonyan húzódó felhőket. Keskeny ablakaikban meleg, aranyló fény égett, a csúcsokra épített mágikus villámhárítók között pedig halványkék energiavonalak villantak fel időről időre. A kastély alatt húzódó völgyben modern közlekedési pályák fénycsíkjai vágták ketté az őszi ködöt, távolabb pedig egy utasszállító siklott hangtalanul a levegőben.
A kettőnek nem lett volna szabad illenie egymáshoz.
Mégis illett.
Alex az ablak mellett ült, egyik könyökét a karfára támasztva, és Ravenhall közeledő falait figyelte.
A transzferjármű többi utasa jóval lelkesebb volt.
Két sorral előtte egy lány már legalább húsz képet készített a kastélyról. A mellette ülő fiú élő közvetítésben magyarázott valakinek arról, hogy hamarosan Ravenhall legendás északi tornyában fog lakni, mire egy harmadik hallgató közölte vele, hogy az északi torony harminc éve le van zárva, és ha mégis oda osztják be, akkor valószínűleg azért, mert az akadémia meg akar szabadulni tőle.
Alex szája sarkában alig látható mosoly jelent meg.
Az északi torony a családi feljegyzések szerint jóval régebb óta volt lezárva.
A mosoly eltűnt.
Ösztönösen a jobb csuklójára pillantott.
A sötét bőrpánt pontosan ott simult rá, ahol alatta a fekete, geometrikus jel húzódott a bőrén. Nyugalomban nem nézett ki többnek különös tetoválásnál.
Ravenhall közelében azonban már húsz perce nem volt teljesen nyugodt.
A bőre alatt időnként finom bizsergés futott végig.
Mintha valami hozzáérne.
Nem fizikailag.
Valami sokkal régebbi.